top of page

A1 szintű csoportok

Kedves érdeklődő!

 

Ezen az oldalon részletesebben bemutatjuk, hogy mire számíthat, ha csatlakozik az English Center délelőtti, gyorskezdő angoltanfolyamához. Röviden összefoglaltuk, hogy mit tanulunk, hova fogunk eljutni és milyen könyvet használunk és egy-két mintafeladatot is bemutatunk. 

Kiknek ajánljuk?

Akik már tanultak korábban egy keveset angolul, de rendszerezés és ismétlés szükséges ahhoz, hogy biztos alapokkal rendelkezzenek. A csoportbeosztást minden esetben egy személyes találkozó előzi meg, ahol biztosan kiderítjük, hogy az illető jelentkező már nem teljesen kezdő, hanem némi passzív angoltudással rendelezik.

Mit tanulunk?

Az English File Elementary könyvet öleli fel a kurzus, mely a folyamatos jelen, az egyszerű múlt- és jövő-, illetve a present perfect igeidők elsajátítását jelenti. Emellett a többes szám használatát, a módhatározókat is tanuljuk, és azt, hogyan fejezzük ki kívánságunkat vagy hogyan fogadjuk el mások felajánlást. A kurzus szókincse a közlekedés, a helyszínek, az időpontok, az élelmiszerek, a mindennapi használathoz szükséges melléknevek és igék körét érinti. A gyakorlati leckék az ajándékvásárlást, az útbaigazítást, az ételrendelést és a szállodai kijelentkezés szituációit gyakorolják.

Hova fogunk eljutni?

A tanfolyam végén a hallgató megérti és használja a számára ismerős mindennapi kifejezéseket és nagyon alapvető fordulatokat, amelyeknek célja konkrét szükségleteinek kielégítése. Le tud írni múltbéli történeteket és jövőt érintő terveket, és számos egyszerű élethelyzetben képes megnyilvánulni például alkudozni,  jóslásba bocsátkozni, kívánságot kifejezni, dolgokat összehasonlítani.

Please reload

TOP TIPPEK a tanulásra

1. Írjunk post-it note-okat!

Kis post-it kártyák egyik oldalára a magyar, másik oldalára az angol jelentést írjuk rá! Ragasszuk ki őket a konyhaszekrényre/bármerre a lakásban, így memorizáljuk a szavakat, kifejezéseket!

2. Írjunk e-maileket!

Keressünk egy ismerőst vagy rokont, aki gyakorolná velünk az angolt. Hetente írjunk egymásnak e-mailt (bármiről), és használjuk azokat a szerkezeteket/szavakat amiket tanultunk.

 

3. Nézzünk mesefilmeket!

A gyerekeknek szóló mesék könnyen érthetők, és ideálisak nyelvtanulásra.  Oldott állapotban a legbefogadóbb az agyunk, ezért ha olyan mesét válasszunk, amin kacagni is lehet, akkor biztos a siker!

A tanfolyamról bővebben

A kurzus szókincsköre felöleli a bemutatkozást és a személyes névmásokat, az országokat és nemzetiségeket, a hét napjait és a számokat, mindennapi tárgyakat és a leírásukhoz szükséges mellékneveket, az alapvető igéket, állásokat és a családot, a mindennapi tevékenységeket, az időjárást és évszakokat, dátumokat és sorszámokat és a zenét.

 

A könyv második felében a lakás/ház témakörét érintő szavak, a hely és a mozgás leírása, az élelmiszerek, a rendhagyó igék alakjai, helyek és épületek, nyaralás, mindennapi határozószavak és az internet kerül terítékre. Továbbá átvesszük, hogyan tegyünk fel kérdéseket és hogyan válaszoljunk azokra egyszerű jelen időben, a képességek kifejezését és hogy a tetszésnyilvánítást hogyan fejezhetjük ki.

 

Az igeidőkből az egyszerű jelen mellett, a folyamatos jelent, egyszerű múltat, a jövőbeli terv kifejezésére a going to szerkezetet és a present perfect-et sajátítjuk el. Emellett a többes szám használatát, a módhatározókat, a megszámlálható és megszámlálhatatlan főneveket, a melléknevek közép és felsőfokát és a névelőket is tanuljuk, és azt, hogyan fejezzük ki kívánságunkat vagy hogyan fogadjuk el mások felajánlását.

 

Gyakorlati leckékkel megtanulunk különféle italokat kérni; szállodába be- és kijelentkezni valamint egy recepción előforduló élethelyzetekre reagálni; kávézóban/étteremben rendelni, fizetni; ruhákat és ajándékot vásárolni; útbaigazítást kérni és kapni.

Mintafeladatok

TANKÖNVY | Feladatok a tankönyvből

MUNKAFÜZET | Vicces idézetek a munkafüzetből

A tankönyvhöz tartozó munkafüzet is nagyon hasznos, érdekes, élvezetes feladatot tartalmaz. Íme néhány idézet kezdő szinten.

A man falls in love through his eyes, a woman through her ears (Woodrow Wyatt,  American writer)

 

A celebrity is a person who works hard all his life to become well-known, then wears dark glasses to avoid being recognized. (Fred Allen, American comedian)

„England and America are two countries separated by a commom language” (G.B.Shaw)

KOMMUNIKÁCIÓS | Az én házam, az én lakásom

 

A hallgatók lerajzolják lakásuk/házuk egyik szobáját és benne a berendezési tárgyakat. Ezután kis csoportokban mesélnek egymásnak/partnerüknek róla. Leírják és azt is elmesélik, mit szeretnek e legjobban, hol mit szoktak csinálni stb. A többiek figyelnek és egy kérdést mindenki feltesz a végén a mesélőnek.

Kérdése van?
Hívja nyelviskolánkat!
+36 30 1544 120 
Barbara.jpg
bottom of page