Tanáraink

 

A Szentendre English Centerben kíváló angoltanárok tanítanak, mind képzett, tapasztalt, jól felkészült szakemberek. Mottónk, hogy csak jó közösségben, jó hangulatban, egymást erősítve lehet eredményeket elérni.

 

 

1997-ben alapította az English Centert Szentendrén. Először egymaga tanított, majd szépen remek szakembereket vett maga köré. Az iskola kinőtte magát és évekig nem vitt önálló csoportot, csak az iskola életének szervezésével foglalkozott, de ekkor is Ő volt az első számú helyettesítő tanár. Mára visszatért a tanításhoz, mert nagyon szeret tanítani! Pozitív kisugárzásával mindenkinek megmutatja, mennyi mindent tud már angolul és mellette megtanulhatjuk azt is, hogy az angol egyszerű kommunikációs eszköz, amit használni kell. 

Az English Center módszertani értekezleteit vezeti. Kiegyensúlyozott, kedves, precíz, alapos, megbízható és nagyon jó tanár. A vérében van a tanítás, ösztönösen ráérez arra, hogy hallgatóinak éppen mire van szüksége – bátorításra, számonkérésre vagy gyakorlásra. Nem csoda, hogy tanítványai ragaszkodnak hozzá. Több évet élt Amerikában, az English Centerben 2001. óta dolgozik. Főleg felsőfokú tanfolyamokon szeret tanítani. Folyamatosan továbbképzi magát, legutóbb az IH DELTA kurzusát végezte el. Tanítás mellett angoltanár-továbbképzést és tanárképzést tart szakembereknek.

Az English Center egyik legelső tanára, 1998-tól tanít itt. Fő erősségei a kitartás, a megbízhatóság és a felelősségvállalás. Elsősorban felnőttoktatásban, tanulni akaró emberek képzésében nagyon eredményes, és már többen mondták róla, hogy milyen gyönyörű a kiejtése. Türelmes, alapos, szívesen elmond mindent újra akárhány alkalommal, könnyen képes alkalmazkodni tanítványai elvárásához. A JATE-n végzett angol–francia szakon, középiskolai, valamint sokéves nyelviskolai tapasztalattal rendelkezik. A nyelvtanítás mellett fordítással foglalkozik.

 

Nagyon eredményesen tud kezdőket tanítani, ami nagy kihívásnak számít a nyelvoktatói szakmában. Jelképesen fogja tanítványai kezét, és szisztematikusan, jól felépítve, lépésről lépésre segíti őket. Hallgatói közben lelkesek maradnak és kitartanak, mindig tanulnak és minden órán ott vannak, szépen haladnak előre, és észrevétlenül egyre önállóbbá válnak. Első diplomáját az ELTE BTK-n szerezte, majd a Gazdasági Főiskola nemzetközi kommunikáció szakát is elvégezte. Kisgyerekek angol tanításában is nagy tapasztalata van.

 

Szőlősi Ágota

Először egy English Center rendezvényen jelent meg, és csöndben azt kérdezte a társaságban valaki: „Te, ki ez a nagyon kellemes nő?” Azóta örülünk, hogy közénk tartozik. Angoltudása, kiejtése csodálatos, 1 évig Angliában is élt. Lelkiismeretes, angol szakon végzett nyelvtanár és igazi, jó csapattag. Szerinte magasabb szinten könnyebb tanítani. Egyik hallgatója ezt írta róla e-mailben az iskolának: „Nagyon jól éreztem magam tegnap az első órán, annak ellenére, hogy az angoltudásom kritikán aluli. Egy nagyon szimpatikus és képzett tanárnő fél siker. A többit igaz nekünk kell adni, de majd igyekszem”.

 

Nagy Szilvia

2009-ben csatlakozott az English Center csapatához. Szakmailag kiválóan felkészült mind nyelvi, mind módszertani szempontból. Egyéni, kissé problémás és bonyolult helyezetek megoldásában is kiváló, különleges empatikus készséggel bír. Hallgatói szívesen tanulnak nála, ragaszkodnak hozzá. Tisztelet jár neki kötelességtudatáért, kiváló szakmai tudásáért és igényességéért. Az ELTE-n végzett, és több, mint tizenöt éve foglalkozik angoltanítással. Dinamikus óráira gyakran visz külső forrásokból is anyagokat, amikkel valóban az élő angol nyelvet lehet elsajátítani.

Sipos Piroska

"Az ELTE BTK angol-orosz szakán végzett 1998-ban, de már az egyetem alatt dolgozni kezdett nyelviskolában.  Húsz éves tanári pályafutása alatt tanított középiskolában, cégeknél és több nyelviskolánál egyaránt.  Az English Centerhez 2017 áprilisában csatlakozott ismét pár év szünet után.  A tanítás mellett rendszeresen tart  akkreditált továbbképzéseket nyelvtanárok számára különböző témákban.  Különösen érdeklik az olyan kihívást jelentő területek, mint a diszlexiás tanulók tanítása vagy a lehető legmotiválóbb tanítás megvalósítása tanuló és tanár számára egyaránt.  A gyakorlati és elméleti módszertan nagyfogyasztója:  utánajár a legfrissebb kutatási eredményeknek és érdekes ötleteknek,   melyek lehetőséget adnak a megújulásra és szaktudása elmélyítésére."

Adrian Carmichael

Adrian Angliából költözött Szentendrére, és 2017 őszétől kapcsolódott be az English Center munkájába. Üzleti és informatikai területen dolgozott, de a jogban is járatos. Hallgatóinknak elsősorban abban tud segíteni, hogy jobban megértsék az anyanyelvi angolt, ezáltal fejlődjön a kommunikációs készségük. Adrian jó kedélyével és nyugalmával "vendég-hallgatóként" nagyon jól kiegészíti a csoportokat. Magasabb szinten angolul beszélő hallgatóinknak gyakorlatot is tart.

Patkó Györgyi

Györgyi elsősorban az üzleti angol nyelv oktatásában vesz részt az English Center munkájában, komoly üzleti és non-profit tapasztalattal is rendelkezik. Évekig volt a British Council regionális marketing vezetője, ahol a nyelviskola és vizsgaközpont munkájában, valamint nemzetközi projektekben vett részt. Oxfordban, a Chartered Marketing Institute  marketing szakdiplomáját is megszerezte. Precíz, alapos és vidám természetű, jó hangulatú óráit kedvelik a hallgatók. Az üzleti világban szerzett tapasztalatával és kreatív ötleteivel a nyelvoktatáson túl is hozzájárul az English Center sikeres működéséhez.  A Pénteki extrák Business tematikájának trénere és magánórában is szívesen oktatja az általános vagy üzleti angol nyelvet.

Ádok Marietta

Marietta 2018-ban csatlakozott az English Centerhez és azóta aktívan részt vesz a nyelviskola életében: csoportot tanít, magánórákat vállal és a Pénteki Extrák egyik oktatója is volt. 2000-ben Szegeden szerezte angol nyelvtanári diplomáját. Minden korosztály tanításában van tapasztalata, legközelebb mégis a kamaszok állnak hozzá. Tanári hitvallása szerint a nyelvtanítás fontos alappillére egy olyan elfogadó, kapcsolódásra törekvő tanár-diák viszony megteremtése, ahol a tanítványok le tudják küzdeni saját magukkal és a nyelvvel kapcsolatos gátjaikat és ebben a pozitív légkörben képessé és befogadóvá válnak egy új nyelv elsajátítására. Erősségei a vidámság, lelkesedés, az odafigyelés és az egyéni igények maximális figyelembevétele. Sikeresen készíti fel diákjait nyelvvizsgára, érettségire.

Antos Balázs

Balázs 2018-ben csatlakozott az English Centerhez és elsősorban magánórákat vállal.  Több mint 25 éve tanít angolt magántanárként, rengeteg diákot készített már fel hatékonyan a sikeres nyelvvizsgára. Szívesen teszi érthetővé a nyelvtant, és a tanulást megkönnyítő praktikus segédletekkel látja el tanítványait. Végtelen türelemmel hangolódik rá tanítványai lelki alkatára, hogy az érdeklődésüknek és karakterüknek megfelelő feladatokkal tudja motiválni a nyelvtanulást. Hatékony és motováló.

Maholányi Gabriella

Korábban is tanított már az English Centerben; most ismét visszatért hozzák. Az ELTE-n szerezte tanári és bölcsész diplomáját. Több nyelviskolában, és általános iskolában is tanított. Tapasztalata van egyéni, csoportos, és céges nyelvtanításban is. Könnyen ráhangolódik másokra, megértő, lelkes, rugalmas és lelkiismeretes. Jó hangulatú óráin kreatívan igyekszik ösztönözni a tanulókat, személyes megoldásokkal és egyedi technikákkal is segíteni a tanulást. Nyitott az új tanítási módszerek, tanulási technikák felé. Szép a kiejtése, a standard brit angolt beszéli.

Stephanie Robin

Stephanie néhány Angliában eltöltött év után, képzett okleveles angol nyelvtanárként 2019-ben csatlakozott az English Centerhez. Kiemelkedő gyakorlattal rendelkezik üzleti és általános angol nyelvből, köszönhetően 18 éves szakmai tapasztalatának, melyet a nemzetközi üzleti világban töltött el,  és angol bölcsész diplomájának. Minden korosztállyal elboldogul, és különféle módszereket alkalmaz az oktatásra, így biztosítja a legjobb tanulási élményt. Csoportos  és egyéni órákat is vállal, az órák témáit a diákok szükségleteihez igazítva.

Please reload

Az angoltanfolyamok sajátossága, hogy ún. team teaching rendszerben oktatunk, ami azt jelenti, hogy egy-egy csoportot mindig két, szorosan összedolgozó nyelvtanár tanít felváltva. Ennek előnye a tanítási módszerek sokoldalúságán és a változatosságon túl a még tudatosabb tanári hozzáállás és a közös felelősségvállalás. Folyamatosan egyeztetünk a tanulás menetéről és a hallgatóinkról, megvitatjuk a felmerülő kérdéseket, és közben rengeteget tanulunk egymástól. Tanáraink angol nyelvvizsa-felkészítést is vállalnak.

A szemeszter végén közösen vizsgáztatjuk a hallgatóinkat, de az évközi fejlődésről is folyamatos visszajelzést adunk. Ezen kívül havi értekezleteinken is megosztjuk egymással tapasztalatainkat, és a folyamatos önképzésen túl rendszeres módszertani továbbképzéseket is tartunk egy-egy oktatási témában.

KÉRJEN IDŐPONTOT EGY SZEMÉLYES MEGBESZÉLÉSRE!